Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  |   +36-30-305-8454
A győzelmes élethez való erő a lélek táplálásából és a test megfegyelmezéséből származik.
Foki Erika

Saját történetem és gyógyulásom

Foki Erika vagyok és Budapesten születtem 1969-ben. Érdeklődésem már pici gyerekkoromtól a biológia. A kötelező iskolák után elvégeztem a GATE kynológus képzőjét. Etológiát, anatómiát, egészségtant tanultam, hobbi szinten küllembíróként dolgoztam kutyakiállításokon.

Jelenleg kineziológusként hivatásomnak tekintem, hogy az életkori krízisekkel, problémákkal, és az ezzel járó stresszel küzdő embertársaimon segítsek a kineziológia hatékony módszereit felhasználva.


Szakmai utam

A kineziológia egy elég modern, új módszer a stressz kezelésére, mely az utóbbi 15-16 évben lett ismert hazánkban. Én sem voltam mindig kineziológus. Dolgoztam családi vállalkozásunkban, később pedig egy nyelviskolában. Mind a két helyen emberekkel foglalkoztam, problémáikat oldottam meg rekord sebességgel, munkavállalóink, kollégáink ügyeivel foglalkoztam – human menedzseltem.
Rengeteg típusú, temperamentumú, idegállapotú ügyféllel találkoztam. Már akkor foglalkoztatott a gondolat, hogy megtanuljam a pszichológia területét, és valamilyen módon emberekkel foglalkozhassak.


Magánéleti krízisem, betegségem mely a kineziológia irányába sodort

Majd elváltam 10 év házasság után…és az idegösszeomlás szélére kerültem. Ráadásul egy rettenetes allergia tört rám.. fulladtam, tüdőm, torkom összeszorult az orrom és a szemem egybefolyt, gyógyszerek nem segítettek, az orvosok műtéttel fenyegettek. Az akkori munkám alig tudtam elvégezni az állapotom miatt. Nehéz volt a velem szemben ülő ügyféllel megértetnem, hogy nem náthás vagyok, hanem allergiás. Ráadásul a túlterhelt, stresszes munkám miatt egyéb tünetek is rám törtek. Gyomorfájdalmak, remegések, majd egy epepolip és megmagyarázhatatlan nyirokszervi duzzanatok.


Hogy kerültem először kapcsolatba a kineziológiával?

Olvastam újságokban ( már 10 – 12 éve ) hogy a lelki problémák befolyásolják testi betegségeinket. Elkezdtem picit többet foglalkozni magammal, megpróbáltam egyensúlyba hozni magam, hosszú idő után elkezdtek enyhülni tüneteim, de jelentős áttörést nem hozott.

Körbejártam a lehetőségeket és rátaláltam a kineziológiára. Sok történetet hallottam már akkor is erről a területről, gondoltam, kipróbálom. Jelentkeztem egy tanfolyamra, mely életem eddigi legjobb döntésének bizonyult!

Otthagytam az addigi munkahelyem,mely anyagilag nagy kieséssel járt, de egyből éreztem a jótékony hatását annak, hogy napi szinten nem egy idegőrlő malomban ülök.


Gyógyulásom életmód váltással és a kineziológia segítségével

A kineziológiai oldások, stabil párkapcsolatom és a napi nagyobb dózisú nyugalom hatására az allergiám jelentősen enyhült és a sok oldás után letettem a múlt fájdalmait és stresszeit. Sajnos az epémet meg kellett műteni, de az összes többi tünetem megszűnt. Ma már az allergiás időszakot gyógyszerek nélkül napi 2-3 tüsszentéssel, szinte tünetmentesen átvészelem.


Bach virágterápia

Tudásom kiegészítése és bővítéseként 2 éve Bach virágterápiát tanultam, ami szorosan kapcsolódik a kineziológiához, de külön terápiaként is használható.


Life coaching

2015-ben a pozitív pszichológia alapjaira épülő , jelennel és a jövővel foglalkozó Life coaching képzésen vettem részt és szakmai vizsga után áprilistól végzett Life coachként is dolgozom. Ez a terület nem a múltbeli eseményekkel foglalkozik, így olyan klienseknek is tudok segíteni akik a jelenbeli problémáikban szeretnének hatékonyak és proaktívak lenni.


Kineziológusként saját tapasztalataimat is beépítve dolgozom klienseimmel és biztatom őket a kitartó önismereti munkára.

 

“A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből” – R.Dawkins

Rólam mondták

 
  • B Heni Köszönöm NEKED, mint a kineziológusomnak, azokat a felszabadult, megnyugtató, problémamegoldó, előremutató, és nem utolsó sorban önbizalom erősítő és belső harmóniát megteremtő találkozásokat!!! Nagyon sok mindenre választ kaptam a kineziológia és a TE segítségeddel, és tovább vezetett egy spirituális úton, amiben eddig is hittem, csak a belső konfliktusaim, elakadásaim meggátoltak a tovább, és felfelé haladásban!!! Ez után megváltozott az életem, ami lényegesen pozitívan hat a magánéletemre, párkapcsolatomra, a munkámra, és a világban való Önmagam elhelyezésére! Helyre tetted az ÖNÉRTÉKELÉSEM, - és további fejlődéshez, fejlesztéshez segített - mint tudjuk ez minden egyéb alapja és kiindulási pontja!! KÖSZÖNET MINDENÉRT!!!
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14

Felajánlok Önnek egy 60 perces, rajzelemzéssel, mini kezeléssel egybekötött állapotfelmérést mindössze 8.500 Ft-ért, vagy egy eszencia választással kibővített állapotfelmérést 9.500 Ft-ért. Nem kell mást tennie, kérjen időpontot az alábbi gombra kattintva!

IDŐPONTOT KÉREK